Krancz Béla

A pécsi fák

A pécsi fák, a nyugalmat árasztják
magukból, s, a tavasz illatát
mikor a szél, játékosan, alájuk fújva
a leveleket, megmozgatja.
Ezek a hatalmas gesztenyék
melyek, a két háborút, átvészelték.

Dacolva a nyárral, téllel
hóval, faggyal, jeges széllel.

Dérrel, porral, s, a hőséggel.

Itt, állnak a sétatéren.

Nézik az embereket, némán
a bölcs öregek, nyugalmán.
Nem is tudván, rájuk, mi vár?

Megtettek ők, mindent
hatalmasakra nőttek.