<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

HIÁBA

Hiába vagyok én a napod, ha nincs nyitva az ablakod,

Hiába vagyok a csillagod, ha nem látod, hogy feletted mi ragyog.

Magány vagyok éji csendben, a múltat elfeledve.

Belefeledtem ereim záporát és derekam borzasztó fájdalmát.

Szemed lehunyva szuszog a tüdőd, megrándul a karod,

Ölelnél, ezt akarod.

De félek, hogy elveszítem szemed csodáját

És elszáll a pára, amelyből éjjel nyílik arcomon

Leheleted rózsaszála.

De ha te lettél a rejtett kincsem, keresztem és mosoly-kínom,

Gyötrelmem és himnuszom,

Örömöm és kínom,

Így kellesz nekem.

Ne hagyd, hogy elveszítsem,

Engedd, hogy ékesítsem,

A fények fényét rád terítsem.

A föld teste vagyok, a nap melege és fénye.

Nyisd ki ablakod és meglátod, ki is vagyok.