Szerelmemnek

Mint az este csendet ereszt le a tájra,
Megered hűs ajkad csábos csobogása.
Éjfényű hangod zúg réveteg fülembe,
S ringat hű álmomban békítő öledbe.

Testeden az este lágyan körül esve,
Bársonyos árnyhálót von puha kebledre.
E bársonyok közt árván kivillan bokád,
Fekszel, s lényedet lelked fénye hatja át.

Ártatlan valód ősi anyatermészet,
S tested a föld, melyből az élet ered meg.
Legyek én a víz, mely öntözi e talajt,
S tápláló humusz, melyből gyümölcsöd fakad!