<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Feláll… és felemelt fejjel kisétál.

Lába alatt recseg az öreg föld,

Tenyerében mosolyognak az évek,

Sóhajában dúdol a sok a könny, mely összefolyt.

S mint régen, minden beteg levél előtt letérdel.

Életet ad ujjaival, örömet mosolyával.

Bólint az öreg fa, jutott egy reccsenés minden napra.

És bólogatnak a lombok, tőlük kaptad a hűvös árnyékot.

Úgy hallgatod, hogy meg sem hallod,

Betelve füled hívó szavakkal,

Szemed sugárzó arannyal,

A naplihegő csendje, bársonyt vet hű szívedbe,

S mire nyugovóra tér,

A homlokára hullott haja-derekáig ér.

Üldögélj a csendben, a hold sétál asztalodon.

Álmodj a kútba hűs vödröt,

És álmodj nagy kereket, mely a világ végéig elvezet.

És álmodj új bölcsőt, sok gyereket,

Kiket körbevesz lágy lehelet.

Anya vagy-az maradtál,

Ősz hajaddal bújócskáztál.

Válladról a múlt lepereg,

Kérlek, ölelj át bennünket,

Kezeddel altasd el testünket,

Hunyd le te is szemed-, hogy holnap velünk ébredj!