Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegõ felhajtóereje fenntartja a következõ libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne. 
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti õt többé a levegõ emelõ hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára.

Képzeljetek el egy színek nélküli világot! Nem hallottak még soha se pirosról, se zöldrõl, se sárgáról, se kékrõl.

Egy poros, gubancos, csapzott hajú õrült kereste a varázskövet. Teste már árnyékká soványodott, ajka szorosra zárult, mint szívének örökre bezárult kapuja, szemei világítottak, mint párjukat keresõ szentjánosbogarak. Lábainál a végtelen tenger morajlott. 
    A fecsegõ hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek és gúnyolták az õrült vándor süke fülét, aki nem értette beszédüket. 
    Talán már maga az örült sem reménykedett, de mert a keresés életévé vált, nem pihenhetett.

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
    - Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
    - Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
  - Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, 
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. 
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, 
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. 
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, 
mert örömös lesz az életük. 
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, 
mert békesség lesz körülöttük. 
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, 
mert nem lesz vége szórakozásuknak. 
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, 
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Volt egyszer egy kicsit fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idõ, és máris lehetett látni, amint az elsõ zöld hajtás szelíden kibújt a földbõl. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, elõször pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik. 
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk?

Tizenkettedik születésnapjára Stefano Roi azt kérte hajóskapitány atyjától, vigye magával a szép vitorlásán. 
– Ha nagy leszek – mondta –, én is a tengereket akarom járni, akárcsak te. Még szebb is, nagyobb is lesz a hajón, mint a tiéd. 
– Adja Isten, hogy úgy legyen, fiacskám – felelte az apja. S mivel épp aznap kellett tengerre szállnia magával vitte a fiát. 
Gyönyörû, verõfényes nap, tükörsima tenger. Stefano elõször volt a hajón, boldogan bóklászott hát föl-le a fedélzeten, ámulva nézte a bonyolult vitorlásmanõvereket.

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdõ közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetõsen hûvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrõl" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrõl. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.

A 80 feletti házaspár már hatvan éve volt együtt. Messze nem gazdag emberek, sose voltak azok, de megéltek, mert nagyon beosztottak minden fillért.
Dacára annak, hogy már idősek, nem panaszkodhattak az egészségükre,
leginkább annak köszönhetően, hogy az asszony mindkettejük egészégét védendő csak egészséges élelmiszert tett az asztalra.
Egy napon azonban a jó egészség már nem segített, mivel repülőre szálltak,
ami lezuhant velük, és ők a mennyben találták magukat.

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok -  ok is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent. 
Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek.