BÁTOVSZKI TANÁR ÚRNAK


Baljós õszi szél lobogtatta hajam.
Átjárt teljesen, s borzongatta nyakam.
Tova tûnt már régen, nyári nap sugára.
Ott toporgott a tél, az õsznek nyomába.

Valóban hideg volt, de nem ez volt az oka,
SZívem össze szorult, s ez nem is volt csoda!
Kezem is reszketett, és az arcom égett.
Iskolába mentem húsz év után, s féltem!

Tanulásra adtam, lassan deresedõ fejem,
Azért vert a szívem, s remegett a kezem.
Nem tudtam mi vár rám, s én ezért, úgy féltem!