BÁTOVSZKI TANÁR ÚRNAK


Baljós őszi szél lobogtatta hajam.
Átjárt teljesen, s borzongatta nyakam.
Tova tűnt már régen, nyári nap sugára.
Ott toporgott a tél, az ősznek nyomába.

Valóban hideg volt, de nem ez volt az oka,
SZívem össze szorult, s ez nem is volt csoda!
Kezem is reszketett, és az arcom égett.
Iskolába mentem húsz év után, s féltem!

Tanulásra adtam, lassan deresedő fejem,
Azért vert a szívem, s remegett a kezem.
Nem tudtam mi vár rám, s én ezért, úgy féltem!
Át gondoltam én ezt? Magamtól ezt kérdem.

Röpültek a napok, s hetek, és hónapok.
Úgy suhant el az év, s én mégis itt vagyok.
Rossz jegyet nem kaptam, egyszer sem vizsgámra.
Négyes átlagom volt tavaly a bizonyítványba.

Azoknak, kik tanítottak sok-sok türelemmel,
KÖSZÖNÖK MINDENT MOST, SZÍVBŐL, SZERETETTEL!