Felhők takarják el az eget előlem, Éjszakai lepel borítja a tájat. NYugtalanság árad ilyenkor belőlem, Reszketve nyitom ki egy imára számat.
Egész életemben féltem a sötétben, Vágytam a napfényre, éltető csodára. Árnyak rebbennek fel az este ködében, GYermeki hitemmel nézek a homályba.
Oszoljatok árnyak, hadd lépjek a fénybe! Megpirkad már lassan, fény tör a szobába. Ébresztő emberek, nézzetek az égre! Nap fényére, mely simogatja orcámat.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
FÉNYRE VÁGYOM ÉN.
14 éve | 3 hozzászólás
FÉNYRE VÁGYOM ÉN.
Felhők takarják el az eget előlem,
Éjszakai lepel borítja a tájat.
NYugtalanság árad ilyenkor belőlem,
Reszketve nyitom ki egy imára számat.
Egész életemben féltem a sötétben,
Vágytam a napfényre, éltető csodára.
Árnyak rebbennek fel az este ködében,
GYermeki hitemmel nézek a homályba.
Oszoljatok árnyak, hadd lépjek a fénybe!
Megpirkad már lassan, fény tör a szobába.
Ébresztő emberek, nézzetek az égre!
Nap fényére, mely simogatja orcámat.
Címkék: vers
Utolsó hozzászólás
Tovább