Gondolával  Velencében

Velence, az “Adria királynője”, Olaszország egyik ékköve.

A cédrus cölöpökre épített város tulajdonképpen egy laguna rendszerben van. Az évek során számos szigetet összeépítettek, pontosan 144 szigetet,s így alakult ki Velence. A cédrus nem korhad oxigén hiányos környezetben, a víz alatt, a laguna rendszer pedig védelmet nyújtott a velenceieknek, akik a gótok és a hunok ellen menekültek anno, a szárazföldről.

A gazdag kereskedőváros, mely fénykorát a XII-XV. században élte,roppant nagy politikai hatalommal és vagyonnal rendelkezett.

A középkorban innen ellenőrizték a kelet és nyugat közötti áruforgalmat, a kelmék, értékes fűszerek kereskedelmét. Ám viharos történelmében tűzvészek, földrengések, járványok tizedelték a lakosságot, mely események visszavetették a fejlődését. A végső lökést az adta, hogy új útvonalat fedezett fel Vasco da Gamma, megkerülvén a Jóreménység fokát, mellyel véget vetett a velenceiek monopol helyzetének. Lassan tehát hanyatlásnak indult a város. Ma már ott tartanak, hogy hatalmas erőkkel próbálják megállítani a város süllyedésének a folyamatát.

A város csatornarendszerében gondolákkal, vaporettóval lehet megközelíteni a házakat, vagy keskeny járdákon.

A legnagyobb csatorna a Canal Grande, amely kb.4 km hosszú, 4-5 m mély, s több, mint 170 fényűző palota, épület található jobb és bal oldalán. Karnevál idején, februárban, hajók, gondolák pazar felvonulását rendezik meg több száz év óta ezen a tágas csatornán. Természetesen a Szent Márk téren, a fő téren is számos kisebb- nagyobb csoportban jelmezes, maszkos fiatalok mutatják be a régi idők farsangi hangulatát a nyüzsgő túristák között.

A Szent Márk téren sok fontos épület található. A legkiemelkedőbb a kívül-belül gazdagon díszített Dózse palota, mely csupa nemes anyagokból készült. 1440-ben fejezték be ennek az állami méltóságoknak, és a mindenkori Dózsénak készült épületet.

  Ezt a palotát a Sóhajok hídja köti össze az ólom börtönnel, melyből állítólag Casanovának sikerült megszöknie 1756-ban. A híd elnevezése George Byrontól ered, s a rabok utólsó, szabad levegőn vett sóhaját jelképezi, akik elhagyván a Dózse palota bírósági részlegét, a börtönbe távoztak.

 A téren lehet megcsodálni a hatalmas Székesegyházat is, melyet 882-ben alapítottak, valamint a Campanile,( Harangtorny) 98,6 m magasra nyúló tégla épületét. Egy földrengés miatt sajnos megrongálódott az épület, ezért újat kellett építeni. 1912-ben adták át az új harangtornyot.

A téren számtalan hangulatos, olasz kávézó, étterem található, mi még egy koncertet is meg tudtunk hallgatni, mikor ott jártunk. Mindenhol árad az olasz zene, jó kedv, barátságos hangulat, vendégszerető és marasztaló hozzáállás. Lényegében a város a túrstaforgalomból él.

A csatornákat számtalan kisebb-nagyobb híd köti össze. Közűlük a már említett Sóhajok hídja, valamint az isztriai kőből épült Rialto híd emelkedik ki. Ezen a hídon átkelve  megcsodálhatjuk az aranyművesek csodás boltjaiban ékszereiket.

Mindenhol tehát a pompa, gazdagság látható, szinte belefárad az ember a sok szépséget látván. Nem is lehet egyszerre betelni vele, több napot érdemes eltölteni ott, hogy be tudjuk fogadni a pazar palotákban lévő márvány domborművek, festmények, selymek, értékes kelmék látványát.

Ha még maradt egy-két napunk, akkor érdemes Murano és Burano  szigeteket meglátogatni a lagunákban.Hajóval egy napos kirándulás.

Murano az üveggyártásáról vált hiressé.

Kezdetben üveggyöngyöket készítettek, később viszont más dísztárgyak is készültek a műhelyekben. A legrégebbi üveggyár a 19. század közepén létesült ott. Mint azt idegenvezetőnktől megtudtuk, az üveg készítésének a titkát nagyon szigorúan  megtartották, halállal büntették azt, aki elárulta. Ott járva részt vehettünk a hagyományos módon, kézzel készült üvegtárgyak készítésében, az üvegfújásban. Egy ott dolgozó mester munkája révén betekintést nyertünk a féltve őrzött munka menetébe. Persze, amennyi ránk tartozott. És persze csodás nyakláncot is vásároltunk.

Ernest Hamingway háza is itt található, érdemes megnézn, ma muzeum van berendezve benne. A világhírű író életművének nagyobb részét itt írta, tíz évet töltött a szigeten. Ebben a fogadóban szívesen időzött.

Buranó a 16. századra visszanyúló csipkekészítésről vált világhírűvé. A színes házak között sétálva mindenütt asszonyokat láttam, akik serényen dolgoztak, csipkét készítettek.

A kis halászfalu asszonyai sokat voltak egyedül, mivel férjeik több hónapig is a tengeren voltak, így több idejük jutott a kézimunkázásra. A nagy kézimunka igényes csipke ára igen drága volt, jó megélhetést biztosított.

A közeli Torcello falucskát is meglátogattuk, mely egykor a legnépesebb település volt a szigetvilágban. Ma már szinte elnéptelenedett.

Muranóban üvegmúzeum, Buranoban csipkemúzeum

várja a látogatókat.