A napló

Megejelent a Toldy gimnázium évkönyvében 2011-ben.

Nekünk, diákoknak a napló mindig is mágikus, titokzatos erővel bíró nagy könyv volt. Tudtuk, hogy abban minden benne van rólunk, s gyakorlatilag a tanár elválaszthatatlan kellékeként funkcionált. Mintha az egyik testrésze lenne.

Az óra nem indult napló nélkül, és bizony az osztályzatok is oda kerültek be egyből, tollal, megmásíthatatlanul. Névsor szerint sorakoztak benne a diákok nevei, s mivel mi kívülről tudtuk az osztály névsorát, pontosan tudtuk, hogy hányat kell lapozni ahhoz, hogy nevünkhöz érjen tanárunk.

Az óra majdnem minden tantárgyból szóbeli feleletekkel kezdődött, ezért szemünk a naplóra tapadt, s lélegzet visszafojtva követtük tekintetünkkel a lassú, megfontolt lapozást. A légy zümmögését is meg lehetett ilyenkor hallani a hatalmas osztályban, megült a feszültség a padsorokban. S ahogy haladt előre a lapozás, itt-ott megkönnyebbült sóhajokat lehetett hallani, azon diákokét, akik aznap megúszták.

Mondanom sem kell, hogy töpörödött lélekkel ültünk, s próbáltuk még átnézni az anyagot egy-két perc alatt. A névsor végén lévők elég jól jártak, mert bár hosszabb ideig voltak feszültségben, legalább két percet nyertek. Rengeteg sok idő.

A naplóba diák nem nézhetett bele, ezért is volt olyan csábító, hogy legalább egyszer beletekinthessünk. Lényegében tudtuk, hogy milyen osztályzataink vannak, hisz volt értesítő füzetünk, amelyben pontosan vezettünk, és szüleinkkel aláírattunk minden osztályzatot. Viszont a napló az mégis csak más volt. A nagy, fontos dokumentumok szépen sorakoztak a tanáriban a polcon. Természetesen oda sem léphetett be diák, s az igazat megvallva én négy év alatt még csak meg sem közelítettem. Az a tanárok birodalma, tiszteletben tartottam.

Vagyis mégis. Negyedik osztályban egy nagy csokor virággal a kezemben vártam nagy tudású matematika tanárnőmet a tanári előtt, hogy megköszönjem neki nagylelkűségét, mivel ötösre zárt le. S ott, akkor kihozta a naplót a tanári elé, kinyitotta a nevemnél, és még egyszer átnézte a jegyeimet velem együtt. Betekintést engedett a könyvbe, melyet hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. Nekem megadatott, bár az utolsó adandó alkalommal, hogy megnézhessem közelről.

Mintha felemelt volna egy szinttel, mintha kiemelt volna a sokaságból, és így gratulált volna figyelemre méltó teljesítményemhez.