EZÜSTBAJUSZ

      Ezüstbajusz egy kis tapsifüles, aki gyerekkorom egy szívhez szóló meséjéből lépett ki, és most is mindig velem van. Csodás ez a mese, ami a testvéri szeretetről, önfeláldozásról szól. Hosszú idő óta, ha testvérem vagy én, bármelyikünk, jót cselekszik a másikkal, csak annyit mondunk: Te vagy az Ezüstbajusz.

     Nyuszi testvére nagy beteg lett, s az orvos piros retket írt fel neki gyógyszerként. Ezüstbajusznak kellett megszereznie ezt a retket, ám útja a retekhez tele volt nehézségekkel, próbatételekkel. Ő azonban hősiesen megküzdött mindegyikkel, s győztesen tért haza kis húgához a retekkel.

Ennek a mesének a lényege számtalanszor ismétlődik az életemben. Akkor is erről volt szó, amikor Amerikába vetett a sors, ott folytattam munkámat, életemet. Nővérem már évekkel előtte New York-ban dolgozott, én viszont Kaliforniában kaptam állást.  Négy hónap múlva ő is költözött a férjével a nyugati partra, de az a négy kezdeti hónap nagyon nehezen telt el. Bár igyekeztem beilleszkedni, megszokni új környezetemet, rengeteg ismeret hiányzott ahhoz, hogy a miénktől teljesen eltérő kultúrában otthonosan mozogjak.  Óriási problémát okozott például a ruházat. Mezőgazdasági kutatást folytattam, s a terepmunkákhoz nadrág, trikó, tornacipő illett. Nekem viszont csak ruháim voltak, nem éppen a földekre valók. A kutatóintézet a hatalmas gyümölcsösök közepén volt, s nekem nem volt kocsim, amivel a közeli településre tudtam volna menni ruhát venni. Megjegyzem, pénzem sem volt még akkor. Fizetést még nem kaptam, otthonról meg 100 dollárral indultam el, ami az összes vagyonom volt, valamint két bőrönddel, amiben ágynemű és pár ruha volt.

A kutatóknak fenntartott házban laktam nyolc hónapig, s az ott lévő telefonról R beszélgetéssel tudtam nővéremmel kapcsolatot létesíteni. Neki bevallottam frusztrációmat, ami a ruházatból adódott. Nem szólt semmit sem, de pár nap múlva kaptam egy csomagot, amiben egy csodás fehér, bőr tornacipő, egy vászon nadrág és egy hozzá illő, hosszú ujjú trikó volt. Mellette egy kis hazai kolbász a New York-i magyar hentestől, pirospaprika és egy levél, amivel buzdított testvérem, hogy tartsak ki, minden jóra fog fordulni. Mint egy gyerek úgy sírtam a meghatottságtól. Abban a csomagban nem csak ruhák voltak. Oda volt csomagolva nővérem gondoskodó szeretete, a magányosság áthidalása, egy kis Magyarország, erő a nehézségek leküzdéséhez. Soha nem kaptam ennél tartalmasabb csomagot életemben.

      Most is könnybe lábad a szemem, amikor testvérem nemes lelkű cselekedete jut eszembe. Abban az élethelyzetben Ő volt az Ezüstbajusz.