Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Enikő blogja

megrontottak. elromlottam.
örök bizakodó? már nem.
állapot: nemtudomkivagyok.
ugyanaz nem,
a kontúrok nem múlnak el.
átrajzoltak.
ceruza nélkül körbevonalaznak.
s majd a firkaáradatban,
kereshetem a valódi önmagam.

Címkék: verseim

Halkan lépek a szobába sáros cipővel,
Szembe velem öreg óra fiatal idővel.
A falat támasztva beszél hozzám, integet
S én pislogom vissza az eltűnt perceket.

Telnek az évek, hónapok, napok
Bennem ugyanúgy élnek a pillanatok.
Orromban a húszéves diófám illata,
Lábam az akkori füvet tapossa.

A zöldben fekszem felhőket bámulva,
a varjú vidáman köszön károgva.
Pitypangból fűzök virágkoszorút,
A kert végében áll még a koros kút.

Nagyanyó hangja száll a levegővel,
A frissen sült kalács illata a szellővel.

Címkék: verseim

Utolsó hozzászólás

Császi Enikő üzente 11 éve

Kedves Cecília!

Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményed. Sokat jelent nekem, ha mások olvassák a verseimet, sőt, szeretik is.

Remélem a többi versemre is jut időt, és bátran olvasgatsz majd belőlük!

Üdv,
Enikő

Tovább 

Beleszerettem a pillanatba,
a TE és az ÉN-be.
A MI-be nem lehet,
álmos képzetek.

A forró tea gőzében
kámforrá válsz,
a köd sűrűjét
ezer darabra bontod.

TE vagy és ÉN nézlek,
vagy csak ÉN beszélek,
TE mosolyogsz.
MI-minden vagyunk.

Agyunkban a sejtek
ugyanazt susogják,
Ugyanazon a frekvencián
szólal meg a lelkünk.

Újra és újra átéljük
a szellemi tetőpontot.
Szeretkezünk nyilvánosan
és nincs szégyenérzet bennünk.

Címkék: verseim

Sarokba szorított szív,
Kitörésre készen,
nem engedem,
körbekerítem.
Téglafalat húzok köré,
egy lyukon át nézem,
ahogyan feketére vált.

Vérző fekete szívem testtelen.
Füst folyik a szememből,
kékül a szám, ajkamba harapok.
A kifolyt vérrel megitatom.
Nem támad fel.

Raktáron lévő emlékeimmel
élesztem újra.
Ő nem lélegzik.
Erőtlenül dobban még,
Ezen a bálon egyedül táncolok.

Címkék: verseim

Felnőttem.
Anya szemében örök kislány,
Apának idegen.
Vagyok.

Szemeim nem a világot,
az életet látják.
Szám olykor
az igazság ellen beszél.

A fekete kifakul,
lassan fehér lesz.
Koszos fehér,
bemocskolta a szenny.

Anya mégis tisztának lát,
neki angyal vagyok.
Öreg fiatal,
bennem Ő él tovább.

Címkék: verseim

Bábu vagyok,
általad létezem.
Bábu vagy,
én mozgatlak.

Önző vagyok,
a testedben élek.
Önző vagy,
a lelkemben laksz.

A szemed vagyok,
rajtad keresztül látok.
A szám vagy,
mely kimondja a szavakat.

Egy ember vagyunk.
A hazugságod az enyém is.

Címkék: verseim

A hideg betonon fekszem,
körülöttem idegenek.
Kiszállt belőlem a lélek.
Megfutamodtam,
gyenge lettem.
Menekültem,
nem szerettem.

Most éltető könnyeimet
issza a föld.
Belőlem táplálkozik,
kiéhezett dög.

Testem eggyé válik a betonnal.
Felülről nézem magam.
Lebegek.
Boldognak tűnök.

A testem halott-
a lelkem él,
mégis: a lelkem halott-
a testem él.

Címkék: verseim

Ölök. Kétszer.
Kívülről őt, belülről magamat.
Hiányzik valami.

Csorgó nyállal néz rám,
könnyei hullanak,
hazudik a szeme.
Megcsókolnám.

Véget vetek ennek,
megölöm.
Könyörög.
Ha őt ölöm meg
magammal is végzek.

Vége lesz.
Kell, hogy vége legyen.

Csend.

Vége van.

Címkék: verseim

Ott álltunk egymással szemben, szótlanul. Csak nézett rám és mosolygott. Zavaromban csak ide-oda kapkodtam a tekintetemet. Mintha egy másik világban lennénk, és körülvenne bennünket egy burok, amit csak mi érzékelhetünk. Csak mi létezünk, a többi ember láthatatlan, és nekik mi is.
Káosz volt bennem. Nem tudtam hol vagyok, mit tegyek, ki vagyok és ki ő. Eszembe jutottak a romantikus filmek, amiket láttam, az esős, szerelem első látásra, sorsfordulós love story-k.

Címkék: szösszenet

Tovább 

Este van. Várom a vonatom. Ülök egy padon és olvasok. Az emberek elsuhannak mellettem - kicsik és nagyok, idősek és fiatalok. Mindenkit épp egy pillanatig látok, ők is engem, de ahhoz elég ez az idő, hogy megbámuljanak. Tényleg szokatlan látvány a mai világban, ha egy 22 éves lány könyvvel a kezében ül egy padon.
Manapság a fiatalok nem szeretnek olvasni. Felmerül bennem a kérdés: vajon miért? Szülőhiba? Tanárhiba? Motivációhiány? Nincsenek jó könyvek? Egyáltalán mitől jó egy könyv?

Címkék: szösszenet

Tovább 

Régebbi bejegyzések 

Régebbi bejegyzések

Címkék

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu