Könnyes szívemen
ezer seb reszket.
Nyugtalan lüktetés,
kés hegye döfködi lelkem.

Alélt testem összeroppan,
csak te lebegsz előttem.
Erőtlen kezemmel megérintenélek,
de valaki visszahúz.

Arcomon esőcseppek nyomai,
heggé vált könnyek siratnak.
Szánalomra méltó tekintetek,
tombol a vágy parazsa.

Utoljára kérem őt az égiektől,
de ők nemet intenek.
Szívem szétporlik.
Ez már a másvilág:
Ő él, én már nem létezem.

"Amit nem érzünk az nem létezik." - mondtad.
Én hittem neked.
Most mégis: nem fáj, ami van.

Újakból régiek lesznek.
Egyszer minden régi lesz
- ócska, eldobható, pótolható.

Te is, én is - minden.
Egyedül állok már,
cigivel a kezemben.

Nem fáj semmi,
nem érzem a hiányod.
Csak üres tekintettel némán állok.

Egyperces üzenetek.
Így indultunk.
Reményköveinket átlépve
egyre közelebb ahhoz.
Létezik.
Bennünk érzem.

Szabadságban rekedt szerelem,
Esőcseppbe zárt emlékek.
Mosoly az arcunkon.
Hiszem, hogy beteljesülhet.

Újra virágzik bennem az élet. Éltető vizem a hit, a remény és a szeretet.
Küzdök, veszítek, felállok, nyerek. Csak csatát, életet nem.
Újakért küzdök, melyek egyszer régiekké válnak, és feladom őket másik újakért.
Aztán könyörgöm, hogy ha csak egy pillanatra is, de jöjjenek vissza.
Mindaddig játszom ezt, míg rá nem találok a legfontosabbra.
Ami mellett minden addigi fontos feleslegessé válik.
Testem süllyedő hajójából csak ezt az egyet akarom megmenteni.