Este van. Várom a vonatom. Ülök egy padon és olvasok. Az emberek elsuhannak mellettem - kicsik és nagyok, idősek és fiatalok. Mindenkit épp egy pillanatig látok, ők is engem, de ahhoz elég ez az idő, hogy megbámuljanak. Tényleg szokatlan látvány a mai világban, ha egy 22 éves lány könyvvel a kezében ül egy padon.
Manapság a fiatalok nem szeretnek olvasni. Felmerül bennem a kérdés: vajon miért? Szülőhiba? Tanárhiba? Motivációhiány? Nincsenek jó könyvek? Egyáltalán mitől jó egy könyv?

Újra virágzik bennem az élet. Éltető vizem a hit, a remény és a szeretet.
Küzdök, veszítek, felállok, nyerek. Csak csatát, életet nem.
Újakért küzdök, melyek egyszer régiekké válnak, és feladom őket másik újakért.
Aztán könyörgöm, hogy ha csak egy pillanatra is, de jöjjenek vissza.
Mindaddig játszom ezt, míg rá nem találok a legfontosabbra.
Ami mellett minden addigi fontos feleslegessé válik.
Testem süllyedő hajójából csak ezt az egyet akarom megmenteni.