Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Bajnokok Ligája második fordulójában az angol Manchester United és az olasz AS Roma játszotta az F csoport rangadóját az Old Traffordban. A két gárda tavasszal a negyeddöntőben találkozott egymással, s Manchesterben emlékezetes találkozón 7-1-re nyertek a házigazdák. Persze sem akkor, sem pedig most nem várt senki ilyen gólparádét a találkozó előtt, de az biztos, hogy a vendégeket fűtötte a visszavágás lehetősége az akkori csúfos vereségért.

Ők is kezdték aktívabban a meccset: az első negyedórában Totti lőtt kétszer is távolról, de Kuszczak könnyedén hárított. Csak az első negyedórát követően kezdett el éledezni hazai gárda, de az első kapura lövésükre egészen a 28. percig kellett várni, amikor Saha . Halkan jegyezzük meg: tavasszal már a 18. percben 3-0-ra vezetett a Manchester.

Viszont ezt követően legalább élvezhetővé vált a meccs, miután Cristiano Ronaldo, Rooney és Carrick riogatta Curci kapust. A túloldalon Totti szabadrúgásai okoztak veszélyt és ezzel nagyjából le is csorgott az első félidő.

A második két ordító Roma lehetőséggel indult: előbb Totti lőtt közelről, majd Aquilani távolról, de egyikőjük sem találta el a kaput. Nani igen, de ő is csak a felső lécet, így maradt továbbra is a gól nélküli állás.

Aztán megint Aquilani próbálkozott egy ígéretes lövéssel, de olyan szerencsétlenül, hogy bele is sérült, s le is kellett cserélni. A hazaiak Tevez becserélésétől várták a gólt, ami meg is jött, ám ezt Rooney szerezte a 70. percben. Erre az időszakra mintha el is fáradtak volna a vendégek, mert a Manchester ekkor már mezőnyfölényben játszott.

Persze a hátrány miatt a Roma megint támadásba ment át, volt is lehetőségük – a legnagyobb a csereként beállt Mauro Esposito előtt -, ám ezek rendre kimaradtak, s hiába veszélyeztettek többször a vendégek, maradt az egy gólos hazai győzelem.

http://gportal.hu/portal/manutdhungary/

Címkék: AS Roma Man United foci sport

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu