Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 NŐI NBI:

Fontos rangadót nyert a Vác a Vasas ellen:

A jól kezdő váciak ellen a Vasasnak negyedóra kellett, míg védekezését összerendezte, ennek sikerét bizonyítja, hogy a mérkőzés hajrájáig az angyalföldieknél volt az előny. Az utolsó percekben azonban fáradni látszott az angyalföldi hölgykoszorú, és a lelkes közönség által támogatott váciak fordítani tudtak, és ezzel roppant fontos két bajnoki pontot szereztek.
 
Otthon nyert hárommal a Hódmezővásárhely:
 
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság alapszakaszának kilencedik fordulójában a Hódmezővásárhely hazai pályán három góllal verte a Békéscsabát.
// <\/scr'+'ipt>'); // ]]> <a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=26263&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=26263&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>
Izgalmasan alakult a találkozó, hiszen hiába szereztek vezetést a hazaiak a szünetre, a vendégek a pihenőt követően fordítani tudtak és a vezetést is átvették.

A vendéglátóknak azonban még volt erejük, mozgósították a tartalékokat és végül hozták a találkozót.

A Hódmezővásárhely negyedik győzelmét aratta a szezonban, a harmadikat pályaválasztóként, így otthon őrzik veretlenségüket.

A Békéscsaba hetedszer kapott ki, harmadszor idegenben.
 
 
Férfi NBI:
 
 A Pick és a Dunaferr is átgázolt ellenfelén, megizzadt a Debrecen:
 
A Szeged idegenben iskolázta le a Tatabányát, a Dunaferr otthon oktatta a Tatát a férfi kézilabda NB I tizedik fordulójának pénteki játéknapján. A Győr különösebb fáradtság nélkül, a Debrecen vért izzadva tudott nyerni hazai pályán a Békés, illetve a Mezőkövesd ellenében.


A Tatabánya csak az első húsz percben volt igazán méltó ellenfele a szegedi bajnokcsapatnak.

Vladan Matics együttese lényegesen hosszabb kispadjának köszönhetően az első félidei öt gólos előnyét a végén tizenhatra tudta feltornázni.

Füzesi Ferenc, a Tatabánya edzője a mérkőzés utolsó harmadában ”szemtelenül” fiatal cserejátékosait vetette be, ebben a periódusban kiderült, a Kanyó név hosszú idők után újra jól csenghet Tatabányán, hiszen az egykori játékos Kanyó Antal mindhárom fia Ádám, Bence és Balázs is betalált a szegedi kapuba.

A Dunaferr számára is kiváló erőfelmérőt jelentett a Tata elleni összecsapás, Kolics Jánosnak az iramra, és a fiatal játékosok teljesítményére sem lehetett panasza.

A válogatott Törő igazi vezéregyéniség volt a hazaiaknál, de Bakos és Ancsin remeklése is kellett a kiütéses 31-13-as győzelemhez.

A Győr a tabellán eggyel előkelőbb helyet elfoglaló Békést fogadta hazai környezetben.

A tizenöt perc elteltével nyitott védekezésre áttérő, a játékot gyorsító Győr valósággal állva hagyta ellenfelét. Miss Zoltán nagyszerű formájának is köszönhetően nyolcpontos előnyre tettek szert a nagyszünetre.

A folytatás már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de Deáki István tanítványainak győzelme nem forgott veszélyben.

Meglepetésre sokáig a mezőkövesdiek irányították a játékot Debrecenben, a hazaiak csupán a 49. percben vezettek először.

A debrecenieknél csupán a válogatott Rédei István dícsérhető, de az ő eredményessége elegendő volt a minimális győzelemhez.
 
A Komlót is 43-15-re verte a Veszprém:
 
 
Látványos játékkal megszerezte tizedik győzelmét a 15-szörös bajnok MKB Veszprém a férfi kézilabda-élvonalban, a B csoportban. A bakonyiak 43-15-re nyertek hazai pályán a Komló ellen, és ezzel továbbra is ők az egyedüli százszázalékos együttes a mezőnyben.
// <\/scr'+'ipt>'); // ]]> <a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=26263&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=26263&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>
A könnyedén, stílusosan kézilabdázó Veszprém a sportág minden szépségét bemutatta.

A csarnokban olyannyira fesztiválhangulat uralkodott, hogy a 47. percben egy dupla kínai végén Pérez Carlos ballal hatalmas gólt lőtt a rövid alsó sarokba – lábbal. A szurkolók vastapssal jutalmazták ezt az egyébként szabálytalan megmozdulását is.

A találkozón még kétperces kiállítást sem kellett ítélniük a játékvezetőknek.

Érdekesség, hogy az MKB a hét közben a Tatai HAC csapatát is ugyanilyen eredménnyel, azaz 43-15-re győzte le – igaz, akkor idegenben nyert.

Hortot vert a Százhalombatta:
 
A Százhalombatta együttese végig vezetve 26-17-re legyőzte a sereghajtó Hort SE-t a fgérfi kézilabda NB I A csoportjának szombati mérkőzésén, és ezzel megerősítette a negyedik helyét a Debrecen, a Szeged és a PLER-Airport mögött.
// <\/scr'+'ipt>'); // ]]> <a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=26263&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=26263&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>
A battaiaknál Kertész nyolc góllal nemcsak a saját csapata, hanem a mezőny legeredményesebb embere is volt, remek játékával elévülhetetlen érdemeket szerzett a győzelemben.

A hazaiaknak ez volt az ötödik győzelmük ebben a bajnoki idényben, míg a Hort a nyolcadik vereségét szenvedte el.

A Gyöngyös nyert a Balatoni KC ellen:
 
Értékes győzelmet aratott hazai pályán a Gyöngyösi Főiskola csapata a Balatoni KC ellen a férfi kézilabda NB I 9. fordulójában. A 23-17-es sikerrel a Heves megyeieknek kilenc pontjuk van, így a felsőházi tagságot jelentő 4. helyen állnak öt fordulóval a bajnokság első szakaszának zárása előtt.
 
Ötgólos nyíregyházi vereség a PLER ellen:
 
Hazai pályán ötgólos vereséget szenvedett a Nyíregyháza együttese a PLER-Airport ellen a Budapest Bank férfi kézilabda NB I-ben.
// <\/scr'+'ipt>'); // ]]> <a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=26263&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=26263&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>
Szemben a szeptemberi 38–11-es fővárosi győzelemmel véget ért találkozóval, ezúttal tisztesen helytállt a Nyíregyháza a PLER ellen.

Ugyan a győztes kiléte egyetlen percig sem volt kétséges, de a hazaiak végig tartani tudták lépést esélyesebb ellenfelükkel, amely elég halványt teljesítményt nyújtott.
 
http://www.nemzetisport.hu 
 
 
 
 

 

Címkék: NBI. kézilabda sport

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu