Várakozás

Oly sokáig vártam e pillanatra

Én gyarló, a térdemen,

Hogy jókedved napja rám virradjon,

Mennyei Szerelem.

Oly sokáig hittem azt,

Hogy bölcs vagyok.

Közben elmémben épültek

Gonosz magaslatok

És nőttön-nőtt a szívemen

A vastag héj,

Benne áthatolhatatlanná vált

A sötét éj.

Hányszor sarjadtak benne

Tüskés szavak

Büszkeségem védelmére,

Hogy Téged bántsanak.

Ostoba gőg vert tanyát

A lelki gaz között

S türelmes, intő, szép szavad

Makacs falakba ütközött.

Végül elhallgattál könnyek közt

És rám csend ereszkedett.

Némaságba burkolózott

A kemény Szeretet.

Sugárzó, szép arcod mozdulatlanul

Arra várt, hogy rest lelkem talán megindul.

Félelem s kétség jártak át

És szívem összetört.

A legerősebb angyal használta

A legnagyobb pörölyt.

S a repedéseken át végre

Kihajtott az Ige parányi magja a fénybe.