Nagy ego a Kősziklánál

Soraid kemények, mint a kő.

Páncélod boldogtalanság.

Oly gyorsan száguldasz tolladdal,

hogy szavaid szele szinte vág.

De ereidben megállt az idő.

Rémálmaidba beleakadt a szád.

Kísérteni visszajáró múltad

magas lovat ad alád.

Legyeknek terítesz asztalt.

Lantoddal zenged a halált.

Szíved rothadást magasztal.

Nem látsz tovább önmagadnál.

Sötétben szedett rímekkel dobálsz.

Önsajnálattól kéjjel szenvedő

parányi dühöddel eltalálsz.

Csakhogy a Sziklának nem árt a kő!

Vigyázzál jól magadra,

mert egyszer szikrát vetek

s ha túl közel merészkedsz Hozzám,

felgyújtom kiszáradt szívedet!