Minden Mindenekben

Mentem a saját utamon,

körülöttem zajongott a világ.

E hangzavart visszhangozták gondolataim,

s bennem dúltak meddő viták.

Gyűlöltem magam s az életem,

mert szolgább voltam a szolgáknál.

Ostobaságom a porhoz láncolt,

míg vágyam a Mennybe szállt.

De egyszer csak megállt minden

és elcsendesedett.

Nyugalom és békesség

lakta be szívemet.

Egy pillanatra akkor

megnyílt előttem az öröklét.

A Kedves szólt le hozzám,

elmémbe súgta Szent Nevét.

Az Élet szavaival beszélt,

mikor gyengéden hozzám lehajolt.

Elcsendesült az üvöltő vihar,

mely a lelkemben tombolt.

A Szabadító vett szárnyaira,

azóta már nem vagyok rab.

Nem reszket többet a szívem,

mert Dáriusnál gazdagabb.

Nem ül búsan, magányosan,

mint száraz ágon elaggott madár.

Ahhoz tartozom, Aki Minden Mindenekben

az Ő öröme és otthona vár.