Megtaláltál

Csak egy pillanatra figyeltem máshova,

S máris elragadott Tőled a világ, a gonosz mostoha.

Hideg volt a keze, mint a márvány,

S én sírtam: miért hagytál itt árván?

Nem kellettem neki, mégsem akart elengedni,

Megtartott, hogy tudjon kivel dicsekedni.

Cifra koldus lettem, rabtartóm majma.

Hajbókolásra kényszerített szeszélyes hatalma.

Aztán eldobott engem, könnyen megunt.

Odalenn a sárban a fényem kihunyt.

Mikor úgy éreztem, nekem bealkonyult,

Akkor egy kedves, ismerős kéz értem lenyúlt.

Amikor teljesen feladtam s azt hittem,

Többé nem remélek,

Fölém hajoltál, s boldogan nyögtem fel,

Hogy: élek.

Megtaláltalak! – mondtad s örömmel felvettél,

Drága könnyeiddel ismét tisztává tettél.

Átszegezett tenyeredben a porszem,

Mint gyémánt úgy ragyog,

Szívedhez ölelsz, szeretettel szólsz hozzám:

Gyermekem, Én Vagyok!