Feljegyzések egy hajótörött naplójából.

A kereszt

Vihar dúlt lelkében

És árván maradt.

Elvesztett mindent

Néhány perc alatt.

Megkötözött rabbá tette

A tehetetlenség,

Mikor ránehezedett 

A néma üresség.

Csak az enyhíti fájdalmát,

Hogy Rád nézhet fel,

Súlyos kolonc az élete

S küzd könnyeivel.

Szívén hozta minden terhét.

Elfogyott ereje.

Utolsó perceit számlálja.

Feladta lelke.

Megkóstolta már

A tél jeges leheletét,

Mikor a halál angyala

Hajolt sötéten felé.

Mégis úgy érezte,

A pokol lángján égett,

De egyszer csak látta eljönni

A győzelmes Hűséget.

Talpalatnyi föld csupán

A menedékhelye

A Kősziklán,

Mit körülvesz a bűnnek tengere.

Ezen a kis helyen

Áll az a kereszt,

Mely arról beszél,

Hogy mindenkit szeretsz.

Elvégeztetett (2)

Ki vagy Te szépség,

Ki ennyire ellenállhatatlan,

Hogy egyetlen szóval 

Kertet teremtesz itt e sivatagban?

Lábaid nyomán

A halál földjén virágok sarjadnak.

Engedelmeskedik

Minden erő egyetlen szavadnak.

Pillantásodtól

A tél meghátrál s kitavaszodik,

Az alvilág szűkölve menekül

S eltakarodik.

Vallattam a betűket

Rólad éjjel-nappal.

Kinyílt a Könyv s felelt

Emberi szavakkal:

Mikor az Én elmém

Elgondolt téged,

Már akkor tudtam,

Hogy eljövök érted.

Lehajlok ide

Hozzád a porba.

Megszületek a földre

A szolgasorba.

Megismertetem veled

Az örök Életet.

Ingyen adom tiszta forrásvizem

És a szent kenyeret.

Mikor jött a Páska

Én lettem a Bárány.

Meghaltam bűneid miatt

Ott fenn a keresztfán.

Zordon útjelző,

Melyhez vérem tapadt,

Mutatta az örökléthez

Neked az Utat.

Elvégeztetett!

Ez az Örömhír.

Vár rád az üdvösség,

Mert üres a sír!