Dániel

Vitrinek porcelán istenkéi,

dohos falakon lógó kőcsontvázak,

aranytól, brokáttól, drágakövektől

roskadozó házak,

ó, mily messze vagytok ti Istentől!

Szemforgató, korbácsos szolgák,

kik siettek elvégezni Isten helyett a dolgát,

hordószónok prédikátorok, templomi kígyóbűvölők,

kik hasra estek a tömeg előtt,

ó, mily messze vagytok ti Istentől!

Jaj, a nehéz titkoknak, mit rejtenek a falak,

jaj a földi kincseknek, mikhez vér tapadt,

jaj a titkos, dédelgetett bűnöknek,

melyek gyönyört szereztek az ördögnek!

Jaj a kenettelen szavaknak,

mik a keserűségnek szárnyat adnak,

melyek élettelenek, mint a kő

s dolguk végezetlenül lehullnak!

Én kitárom szívem ablakát

s makacsul térdre esek.

Bármit is parancsol e világ ura,

dicsőítem szent Neved!