Búcsúzás (A tékozló fiú)

Finom érintés hullt a szívemre,
mikor végigsimítottál
a gondolataimon s érzéseimen,
de néma maradt a táj.

Minden megdöbbent a búcsún,
mikor elfordultam.
Látszólag nem maradt belőlem más,
csak a múltam.

Forró kupolaként feszült 
a meztelen ég a menny alatt
s a tikkasztó hőségben 
aléltan hulltak alá a bogarak.

A természet légzése megállt
és fennakadt
a cselszövők hálóján
az utolsó pillanat.

Semmi sem jelezte előre
a vihar előtti csendben,
hogy e búcsú nem örökre szólt,
csak egy kicsit tékozló lettem.