Az örök élet titka

Tavasz jő télre,

Elolvad a jég,

Forog a kerge Föld

S mozog a mindenség.

Elillannak a percek,

Mint kósza gondolat,

A halál felé mutat

Minden pillanat.

A puszta lét azt súgja

Hogy add meg magad,

Elkap az ősi mókuskerék

S belőled semmi sem marad.

Hisz hősök hágtak hegyekre fel,

Hogy megszerezzék

A fukar múlandóságtól

Az örök Élet vizét.

Hullottak alá

A megtévedt mártírok.

Elnyelték őket

A telhetetlen sírok.

Tengerek mélyén

Keresték buzgón a drága Gyöngyöt

S aztán halott kezük

Markolta lenn a puszta göröngyöt.

Írástudók bújták

A vastag könyveket,

Vakulásig hajlongtak

Ódon tekercsek felett.

Hiába vallatták váltig

A halott betűket,

A halhatatlanságról

Azoktól nem jött felelet.

A halandók elmentek Melletted akkor

A Koponya Hegyén,

Mikor válaszként ott szenvedtél

A bűnös emberiség helyén.

Csak a leghűségesebbek 

őrizték még a véres keresztet,

Mely arról tanúskodott, 

hogy nagy műved elvégeztetett.

De ez az otromba útjelző

Mutatott az üres sír felé,

Ahol legyőzted a halált,

S a pokol megrendült belé.