Az Isten jobbján

Hányódtam a pusztában,

mint ördögszekér.

Gyökértelenül hajszolt

minden kósza szél.

Elhagyatottan vádolt

árva, üres szívem.

Kísértő szellemek tanyája volt,

nem lakta senki sem.

Játszadozott velem

sok, csalfa délibáb.

Hamis színeivel hitegetett

az álnok világ.

Mikor lesz már végre

békém énnekem?

Mikor talál nyugalmat

zaklatott szívem?

Az erőm elhagyott,

s térdre estem én.

Azt hittem örökre elveszek

a sivatag közepén.

Lejjebb már nem süllyedhettem.

Néztem az eget.

Kétségbeesett imában mondtam ki

a legszentebb Nevet.

Mikor már a halál

árnyékozott be,

lenyúlt értem az Isten

erős jobbkeze.

Angyalok hada várta

minden parancsát.

Virágba borult akkor

végig a pusztaság.

Az Örökkévaló szolgált felém,

Megterített és asztalt bontott,

megmosta lábam, hellyel kínált,

olajjal kent meg, fiának hívott.

Hódolt Teremtőjének a mindenség

s a mennyek serege,

mikor befogadott engem, halandót

szent jelenlétébe.

S az ellenség

örökre megszégyenült,

mikor az ember, e porszem

az Úr jobbjához ült.

Kősziklából felbuzgó

tiszta, szép forrás,

igaz, szent szavakból

felfűzött Irás.

Kiben megtestesültél,

Ő az élő Ige,

örök Élet kútfeje,

áldassék a Neve.