A reformátor dühe

Bevitték a Házba

a tegnap mocskát.

Mázas kriptából tákoltak

templomocskát.

Halottakért imádkoznak

a halottakhoz

halott nyelven a körmeneten,

mely halottat hoz.

Csontok előtt térdepelnek

és csókolják

hüllőhideg ajkakkal

a dohos urnát.

Berobbantam a templomba

a feszület elé.

Úgy éreztem, mindjárt

a nagy kést döföm belé.

Öklöm ráztam a képre,

mely szomorúan nézett.

Gyilkos dühömtől

saját lelkem vérzett.

Szíven ütött akkor,

mit a Szellem mondott:

az Egyházban

csak ami múlandó, emberi,

az a romlott.