Derengő ringatás bennem

ez a cseresznyevirágos ámulás

virágban virrasztó csoda,

te oldozd a a hajnalok fájdalmát,

örömöt büvölj megnémult berkekbe,

szivemből üzd ki a madártetemeket.

Illat zaklat,harangja viharban repdes,

lázat szit halk szavú szerelmesekben,

gyökereinket elvagdossa,

s kiüz a kigyult tavaszba.

Félünk,elég az álmunk,

a lobogó virágporvarázsban,

arcunkba sikitanak a csersznyevirágok.

A szétrobbant fehérben bölcsőbe kivánkozunk,

ahol megkettőzi magát az alázat,

s a fenyők kapaszkodássorsa

irányitja belső ritmusunk..

Ma cseppenként folyik át rajtunk

a fákból kipattant élet

harangcserepek sebeznek,

vérünkben méhesek szabadulnak,

a szántóföldek lélegzet-csengetyüi

egyre hivnak,

majd elterül rajtunk

szeliden a nyugalom,

mely nem halálból hurcol messzeséget.

Megcsókolnám a földet,

megváltanám egy simogatás-lobogóval,

ha velem lobognál,kedvesem.

1996