Derengő ringatás bennem

ez a cseresznyevirágos ámulás

virágban virrasztó csoda,

te oldozd a a hajnalok fájdalmát,

örömöt büvölj megnémult berkekbe,

szivemből üzd ki a madártetemeket.

Illat zaklat,harangja viharban repdes,

lázat szit halk szavú szerelmesekben,

gyökereinket elvagdossa,

s kiüz a kigyult tavaszba.

Félünk,elég az álmunk,

a lobogó virágporvarázsban,

arcunkba sikitanak a csersznyevirágok.

A szétrobbant fehérben bölcsőbe kivánkozunk,

ahol megkettőzi magát az alázat,

s a fenyők kapaszkodássorsa

irányitja belső ritmusunk..

                                      Áprilisi vers

Az áprilisi eső végigfut az arcomon.

Letépem szálait,izlelgetem,s beszivom

e tavaszi föld fakéregillatát.

Ázik a szirma az aranyesőnek,

földig alázza a vesszőt a szél,

s ázott szoknyám letör két

napraéhes,pici kankalint.

Megmozdul bennem a féltés,

mosolyognék vagy sirnék,

a markomba simuló virágokkal

neked intenék,

de nincsenek utak feléd,

s gyökér a lábam,

földbe húz ha lépnék.

                                            Jó volna

Jó volna-

a feltámadásról verset irni

a fázós rügyekből inni

csobogó harmatot,

mely klorofilt old,

zöld életörvényt,

és buja lombot,

az újjászületésről szólni,

a tépett zászlót őrizni,

mely sárral himzett,de lobog még,

s lelkünk tisztásairól

áraszt patakot,

az újrakezdésről,

a derékroppantó dacról,

mely felemel,s átölel,

mint tiszta ég,

s mint szikrázó kék

a fényben,-

jó volna,bizony jó.