A nevem Szandyka
Büszke vagyok magamra
Szivos cigány vagyok
Ha kell hamar odavágok
Szeretem a tesvéreimet
Nem bántom kik engem szeeretnek
A csókom hoditó az ütésem halálos
Rajtad áll te drága melyiket választod
Jobb ha velem ujat nem huzol
Szerencsésebb ha barátkozol
Emberszerető vagyok de vigyázz ereimben cigányvér csurog
A származásom a büszkeségem
Soha nem tagadom le roma vérem ;)
Nem csak cigány de okos is vagyok
Ha beszolsz az osztást hamar megkapod
Ha nem adsz okot nem bántalak
Sőt ha szimpi vagy családba fogadlak(L)
Hidd el engem sokan szeretnek
A testvéreim értem bármit megtesznek
Egy kis önbizalom kell
Ezt sose feledd el
Na ez voltam én a Bárónő alias Szandyka
Pusszancs a pofidra :P

Szia!

Hát már régen nem beszéltünk. azt hittem, így hogy nem beszélek veled így majd könnyen, elfelejtem, amit irántad érzek..

Hát sajnos nem így alakult a sors vagy nem tudom egy megmagyarázhatatlan erő hozzád, húz.. Azt mondja Téged, kell, hogy szeresselek… Próbáltalak elfelejteni de sajnálom nem ment… 

Tudom, hibáztam… és téged ez a ballépésem miatt hidegen hagynak az érzéseim.. De, talán ha csak egy esélyt kaphatnák én, bebizonyítanám hogy igen az életemnél is fontosabb vagy nekem.

1.  
2. Volt egy lány aki sokat csalódott, rengetegen bántották.. Ez a bántás nem is szóban hanem tettekben nyílvánult meg... Ez a lány egyszer megfogadta hogy hogy sosem néz hátra.. csak megy előre... Néha persze vele is történtek jó dolgok volt mikor fellegekben szállt.. de midig megbotlott elesett... a padlóról nem volt könnyű felállni neki.. De a barátai segitségével felállt és tovább ment.. Ment-ment csak előre.. Egyszer viszont neki se sikerült felállnia.. És a padlóról hátrapillantott akkor elragadták a régi rossz emlékfoszlányok..

A lány már régóta nem hallott a srácról… Talán még reménykedett hogy egy napon az élet rögös útján még összefutnak.. Ám de életük ösvénye ellentétes irányba vezetett.. A srác ösvénye talán rögösebb volt a lányénál is.. Mind a kettejüknek voltak kisebb-nagyobb problémáik.. Arról ábrándoztak, hogy majd egyszer együtt elmenekülnek a gondok elől.. De a sors máshogy akarta… Az élet szele egy pilleként elsodorta őket egymás mellől… A távolság amúgy sem volt kicsi kettejük között, de a szerelem legyőzte… Most már talán csak a lány vágyakozik a srác után… De esze legmélyebb zugában tudja, hogy már soha nem találkozhatnak..

Szia!

Először is köszönöm… Hogy mit is? Gondolom fogalmad, sincs. most elmondom.. köszönöm hogy részben megnyíltál nekem, és én megismerhettelek köszönöm azt a kevés időt, amit Veled tölthettem és köszönöm, hogy esélyt adtál nekem a boldogságra.. Elmondom neked, mit érzek. Szeretlek! Az első találkozásunkkor a torkomban gombócot éreztem, a vonaton igazgattam a ruhámat, hogy vajon tecceni fog-e neki. És akkor végre megérkeztünk te kedvesen elém áltál és bemutatkoztál nekem.

Egy az évszakhoz képest meleg őszi napon a lány hazaért és elkeseredett.. Maga sem tudta mi az oka ennek a szürke kedvnek csak volt.. A lány az utóbbi időben már érezte valami nincs rendben vele.. Úgy gondolta csak a kusza időjárás.. No de mégsem.. A kedve egyre rosszabb búsabb lett.. A lelkét kiöntötte volna, úgy érezte kinek.. Ha vlaki megkérdezte volna, hogy mi a baj ő azt nomdta volna nem tudom csak.. Ebben a „csak-ban” minden benne volt.. Csak.. Hát.. Ugy érezte hiányzik neki valami vagy talán valaki..

Azon az estén megváltozott minden, pár röpke pillanat alatt tudtam, hogy Téged szeretlek, és csak Te kellesz senki más. Azt kérded miért pont te? Nem tudok rá választ adni… Talán megbabonáztál… Igaz mindketten tudtuk, hogy nagy jövőnk nem lehet, de mégse tettünk a vonzalom ellen semmit. Számodra játék, szenvedély volt, számomra komoly érzelmek … Tudod egy könnycseppben, megtalálod azt, mit irántad érzek… Keresem a pillanatot, amikor az ajkam újra ajkadhoz érhet… Bízok a sorban, hogy még találkozunk!

Volt egy lány, aki mindig ment a maga feje után, soha nem gondolkodott az élete percei csak peregtek egymás után. Sokan azt mondták róla, érzéketlen, sokan pedig próbáltak olyanok lenni, mint Ő. Ám, de az emberek változnak az idő, múlik… Így történt evvel a lánnyal is, ő is megváltozott. A változást egy hűvös, sötét téli este váltotta ki. Az este zord volt ám a lány meglátta ennek is a szépségét, mégpedig egy barna srácot. A fiú sem gondolkodott a lányról közömbösen.

A lány hallott a srác felől… Bár olyan hirt hallott amiről nem tudta igaz-e vagy sem… Még mindig a fülében cseng ez a pár szó „Már 4 hónapja van csaja”! Igaz a lány szivből és igazán szerette és boldogságot kívánt neki, de mégse tudta ezt a hirt feldolgozni… Hihetetlennek tartotta, hogy az igaz szerelmét elvesztette… Már párnapja történt, hogy megtudta és kezdte felfogni a hirt… Ez a pár szó kisértetiessen cseng a fülébe… Felfogta… Egy borus, esős este felfogta… Bár a tényt elfogadni nem tudta… A lány erőt vett magán és a „külvilágnak” egy mosolyt mutat… Nem akarja, hogy lássák rajta, hogy fáj neki, pedig belülről a szivét marcongolja a dolog… Reggel mielőtt elindulna pár könnycseppet ejt a srácért és az elfeledtnek hitt emlékekért… Senki sem ismerne rá ha ilyenkor látná… A lány csak sir és zokog mikor senki sem látja… Nagyon fáj neki a srác hiánya… Most már felfogta, hogy tényleg elvesztette, de az emlékét mégsem akarja elengedni… Úgy érzi, hogy egyedül van és nincs kinek elmondania a bánatát… Fél, hogy azt mondják neki, hogy ugyan menj már… Igy mikor valami a lelkét nyomja csak ir ir és ir a bánatát tintába önti… A könnyei esőcseppként hullnak a papirra de ő csak ir… Hogy ilyenkor mit ir azt nem lehet tudni… Talán a srácnak levelet melyet sose lesz mersze feladni… Talán az álmait foglalja szavakba… Most úgy érzi, hogy a szeretlek szót senkinek sem tudja kimondani… Mert egyszer kimondta és most csak szenved… Tudja, hogy találhatna mást, de nem akar senkit sem megbántani hiszen az ő szivét az a srác tolvajként tette magáévá… Az élet túl rövid és tudja, hogy itt az idő elengedni a srác emlékét és új kalandok után nézni, de a lány szíve még nem elég erős továbblépni… Hiszen azt hitte hogy sikerült s mégis az emlékek újra a felszínre törtek… A lány úgy döntött, hogy vár s nem harcol tovább… Várja, hogy egyszer a sors majd rá is rámosolyog… Ideje, mint a tenger, de azt nem tudni, hogy szive meddig birja a szenvedést…