A lány hallott a srác felől… Bár olyan hirt hallott amiről nem tudta igaz-e vagy sem… Még mindig a fülében cseng ez a pár szó „Már 4 hónapja van csaja”! Igaz a lány szivből és igazán szerette és boldogságot kívánt neki, de mégse tudta ezt a hirt feldolgozni… Hihetetlennek tartotta, hogy az igaz szerelmét elvesztette… Már párnapja történt, hogy megtudta és kezdte felfogni a hirt… Ez a pár szó kisértetiessen cseng a fülébe… Felfogta… Egy borus, esős este felfogta… Bár a tényt elfogadni nem tudta… A lány erőt vett magán és a „külvilágnak” egy mosolyt mutat… Nem akarja, hogy lássák rajta, hogy fáj neki, pedig belülről a szivét marcongolja a dolog… Reggel mielőtt elindulna pár könnycseppet ejt a srácért és az elfeledtnek hitt emlékekért… Senki sem ismerne rá ha ilyenkor látná… A lány csak sir és zokog mikor senki sem látja… Nagyon fáj neki a srác hiánya… Most már felfogta, hogy tényleg elvesztette, de az emlékét mégsem akarja elengedni… Úgy érzi, hogy egyedül van és nincs kinek elmondania a bánatát… Fél, hogy azt mondják neki, hogy ugyan menj már… Igy mikor valami a lelkét nyomja csak ir ir és ir a bánatát tintába önti… A könnyei esőcseppként hullnak a papirra de ő csak ir… Hogy ilyenkor mit ir azt nem lehet tudni… Talán a srácnak levelet melyet sose lesz mersze feladni… Talán az álmait foglalja szavakba… Most úgy érzi, hogy a szeretlek szót senkinek sem tudja kimondani… Mert egyszer kimondta és most csak szenved… Tudja, hogy találhatna mást, de nem akar senkit sem megbántani hiszen az ő szivét az a srác tolvajként tette magáévá… Az élet túl rövid és tudja, hogy itt az idő elengedni a srác emlékét és új kalandok után nézni, de a lány szíve még nem elég erős továbblépni… Hiszen azt hitte hogy sikerült s mégis az emlékek újra a felszínre törtek… A lány úgy döntött, hogy vár s nem harcol tovább… Várja, hogy egyszer a sors majd rá is rámosolyog… Ideje, mint a tenger, de azt nem tudni, hogy szive meddig birja a szenvedést…