A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod:
A férfié: mindenről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi-akár bölcs, vagy csizmavarga-
a világot dolgokká széthabarja,
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis- ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: minden nap pajtás, eleven
csak az  aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy:
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajtása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva:
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább - libeg s a legény vérig sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse:
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind önéki fátyla:
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.