Jön a tavasz, arconlegyint;
azt mondja, hogy eljön megint.
Elhiszem egy szavára.

Jól látom a régi törpét;
fényesíti a fák törzsét,
üvegszál a szakálla:

csillog a nap rajta szépen:
dörgölő-rongy a kezében
fontoskodva körbejár.

Lépj be vándor, a lelkembe,
egész határ fogad benne,
völgyi erdők zöldje vár.

Ki látott már havon zöldet,
bálnaháton rengni földet,
szörnyetegnek orrlikában,
égbelengő tarajában
cseréptetős házat állni,
füst fölött a lángot szállni?

Körbe-körbe táncot lejtünk,
nagyranőttünk, aprók lettünk:
mókus lendül, holt ág roppan,
vadvíz csörög az árokban,
és a tündér úgy mint régen,
hátunk mögött fut a réten,
sebesebben, tarkábban.

Fogd kezem, a riadalmas
gyerekkori versre hallgass:
,,ne nézz hátra, jön a farkas,
tüzet visz a markában."