Kis türelmet...
Nagy Erzsébet: Szárnyszegett madárkám
Teremtő Istenem!
Hagyd meg még őt nekem!
Zöld szemében homály ül már,
nem csillan napsugár.
Fáj!
Ércsipkézte kezéhez már
nem simul dagasztott kalács.
Valami vadász ül lesben
a félhomályban.
Valami vadász.
Ó édes Istenem!
Ha két karomban megpihen,
oly könnyű, mint madár.
Csak szárnya van szegve már.
Nem szólal pacsirtatorka
mit annyira szerettem hallani.
Némák a hegedű húrjai.
Elsuhant élete ott pihen
kedves arcán,
s kérdőn néz rám:
Miért?
Miért jut el az ember
ily haszontalan korba?
S nekem nem kúszik fel
értelmes szó a torkomba.
Csak nézem, s szeretnék
újra kislány lenni.
Végy karodba Anyám!
2010-03-18
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!