Még lángol az ég, de fénye enyre gyengül,

bíbor-ágyába dől a király.

Holnap újra beragyogja az eget,

talán egy jobb esélyt ad a mainál.

s megszokom, hogy vagy nekem,

de el nem érlek.

Dédelgetem, mint anya a gyermekét

a reményt, hogy egyszer megjelensz,

s kócos hajadra hintem csókjaim,

ölellek, mint hegyek a völgyeket,

s jázmin-illatú álmaim

mind valóra válnak.

Talán valóság, talán igaz lesz.

S ha képzeletem csak áltat,

s ha mégis az alkony marad

amiben láthatom kedves arcodat,

akkor is az enyém maradsz.

Szívemben építek neked házat.

Egy szín, egy ecsetvonás vagy

az égbolt ragyogó palettáján.