Mondd jössz-e vélem

harmatos pázsiton,

mezítláb futni a réten,

megölelni a hajnali

Napnak első sugarát,

amint bíborvörösben simul rád?

Mondd jössz-e vélem

tenger kékjének

csipke-fodrába,

belekiabálni az éjszakába,

hogy igen, igen, igen!

Ez a mi életünk! Így legyen!

Mondd jössz-e vélem

holdezüst útnak

csillagporába,

kéz a kézben,

a Tejút fényében

csillagok közé táncot járni?

Virágszirom nyílik bennem,

szárba szökken, hajlik, rebben,

lassan érik színe, lángja,

tűzre lobban bíbor-vágya.

Megéget, mint izzó parázs,

mégis puha bársony-varázs.

virág-kertből, éjből, kékből,

csillag röppen ki a fényből.