VALLOMÁS

    Tündöklő angyal!

Amint volt szerencsém meglátni Önt,

    mentem elvesztettem józan eszmémet,

    mert halálosan szeretem.

Szenvedek, mint a megveszett,

    Hiszen csak magát szeretem.

Úgy vágyom utána,

    mint vak a napfényre,

    rabszolga a szabadságra.

Számomra maga a napfény,

    a csillagos ég!

Sőt, azt is mondhatnám,

    hogy maga az esthajnalcsillag,

    amely ragyogásával elárassza,

    létem gyászos éjszakáját!

         Igen.

 Mert lelkemben Ön az úr,

    vágyaim, mint egy harang,

    egyre gyakrabban megkondul.

               1957. junius. .S.B.……