A poros úton poroszkál, fejfedőjét fejére húzva, a tekintetét lába elé szegezve baktat hegyen-völgyön át. Néha megáll, szemét az égre emeli, vagy a távoli látóhatárra, majd továbbbandukol. Világok vándora ő, mindenhova odaér, de sehova nem tart, s el sem késik sehonnan, mindenhova akkor érkezik, amikor annak ideje van. A világot időnélkül szemléli, ismeri a múltat, látja a jövőt, de nem féli az életet.

Ha megéhezik, éhségét a fák és bokrok rügyei és gyümölcsei csillapítják, ha megszomjazik, szomjúságát kristályvízű források, vagy a leveleken összegyűlt harmatcseppek oltják. Ismeri a természet kicseit, óvatosan nyúl minden kis fűszálhoz, a gyenge nádszálat nem töri meg, a beteg vadat meggyógyítja, s védelmezi, amíg újra erőre kap.

Szívében egy dallam szól lágyan, amely új és új utakra tereli őt. Hatalma nincs senkinek felette, az egyetlen úra, maga az élet. Valaha ő is ezen a földön született, voltak szülei, voltak testvérei, voltak barátai. Ma már nincs se barátja, sem ismerőse, de az ég madarai, az erdők és mezők vadjai, és minden élőlény a vizekben és a föld alatt mind a testvére.

A nap égeti bőrét, a szél cserepesre szárítja, az erdő ágai sebet ejtenek rajta, a kövek az úton felsértik talpát, de ő csak megy, nem áll meg. Szemében mégis a bizonyosság tűze ég, a boldog csillogás, amelyet a szabadság íze csalt rá. Az emberek bolondnak tartják, megvetik és kigúnyolják, néha bántalmazzák de ő nem ellenkezik vele, mert szívében ott él a fény, amely tudja, hogy az út ezen szakasza is végetér. Holnapra tovább áll és minden megváltozik.

Hisz ő tudja milyen egy kő természete, azt is tudja, milyen a fáé, a tigrisé, ismeri az ember természetét is. Elfogadta a világot, olyannak, amilyen, mert ő minden élőlény természete felett áll. Szabadakaratából ment közéjük, hogy megismerhesse őket, és hogy tanulhasson tőlük. Hogy megtanulhassa a kő békéjét, a fa szépségét, a szarvas gyorsaságát, az ember kreatívitását. Nem áll senki tőle távol, mert minden benne van és ő is benne van mindenekben.

Ha szükség éri, tekintetét az égre emeli, és istenéhez fordul, hogy segítsen megszüntetni a szenvedést, amelyet a szükség okoz. Cserébe, ha az emberfiát éri szükség, ő is tettre kész, hogy képességeit latba tegye. Így hálálja meg Isten gondoskodását, így tartva fenn az élet örök körforgását, hogy teljesítse a legfelsőbb törvényt.

Minden léptének, minden tettének tudatos oka van, az okot ő teremtette, és azt soha meg nem tagadta, ahogy mindig is szerette annak gyümölcsét is. Így lett ő a kezdet és lett ő maga a vég is. Az alfa és az omega titkát jól ismeri, mert a titkot is ő hívta életre.

Világok vándora nem ragaszkodik semmihez, mert ő maga a minden. Igazságosan él, és igazságosan ítél, ő a szentek szentje, és a tolvajok fejedelme is. Mielött megszülettél, ő már létezett, mielött ember létezet, ő már urakodott. A létezés végtelen óceánját megtöltötte, életre hívta azt ami nem élt, megnyilvánulttá tette azt, mi korábban meg nem nyilvánult és bennük gyönyörködik mindörökké. Teremtményeinek egyetlen ellensége a nemlétezés, ezért életre hívta önmagát is, és érted, a te üdvösségedért emberré lett. Ő lészen világosságod, az utat ő mutatja a sötétségben, gyengeségedben ő erősít téged, keresztre is ő ment érted,hogy neked életed legyen, s hogy a halál téged meg ne mérjen.

Ó ember, ha érted szavam, az igazsághoz közel jársz, légy magad is vándor, s az úton megnyugvást találsz. Ha vándor lettél, megértheted, hogy út sincsen amin jársz, eltévedni sem vagy képes többé már, sőt vándor sincs, aki jár, mert a vándor aki utazik, már minden utat bejárt.