Vasárnapi ebédhez készültűnk a 2 éves és 2 hónapos Bence unokámmal.A levesben levő húsról levettem a bőrt és a csontokat is kivettem;Szokás szerint imával kezdjük meg az evést,és kértem kúlcsolja össze a kezeit.Nagy komolyan azt mondta,most ő szeretne asztali áldást kérni.Összekulcsolt kezekkel,és éhes hassal még rá nézet a tányérjában levő levesre-...és sírásra görbült szájjal,kérdezte nagy komolyan: és az én csontom holl van?-Meglepódve rögtön tettem neki egy szárnyat a tányérjába...kezdődött az ima:" Ul Jézus,Köszönöm a levest, , a lépát, a tésztát ,a husit és köszönöm a csontomat..." megmosolyogtuk...az ámen után megdicsértem milyen szépen fogalmazott...A kis ember annyira boldogan szopogatta a csontot,mintha a legjobb hús falatot kapta volna...Istenem,a mai világban hány ember még a finom falatokat sem köszöni meg neked..." Bizony mondom nektek,ha meg nem tértek ,és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek,nem mentek be a mennyek országába..."  Máté.ev.18:3

Kívánom mindenkinek aki e pár sort elólvasta,figyelje meg életét hol alakithat jóbb szokásokat...Isten nem csak a gyermekeket szereti...vár ránk szüntelen...csak kezdjünk el beszélgetni Vele,nem baj ha csak a mindennapi dolgokról esik szó,de tedd meg,a többi majd jőn magától...