“Elég néked az én kegyelmem.” 2Korinthus 12,9

Az ember sok mindenre mondja, hogy elég! Elég a családi körülményeimből, a betegségből, a szenvedésből. Vannak dolgok, amikre nem mondjuk ki, hogy elég. Az anyagi jólét, a pénz, és amit azon venni lehet, soha nem elég. A legnagyobb jó soha nem az anyagi jó. Van lelki valuta: szeretet, megértés, a másik ember megbecsülése. Mondtad-e már valaha, hogy ne dicsérj, ne szeress már ennyire – hát elég! Ebben az Igében nem ember, Isten mondja ki: “Elég néked az én kegyelmem.” Sajnos, elégedetlen emberek vagyunk. Sokszor a külsőnkkel is. A másik emberrel hasonlítjuk össze magunkat. Amikor elégedetlen vagyok, szívem mélyén Istennel szemben vagyok elégedetlen. Ha mindened megvolna, ha mindenki szeretne, akkor sem volnál boldog és elégedett ember, amíg bűneid nincsenek megbocsátva. Isten elégedetlen veled, erről beszél a lelkiismereted. Ha kimondasz egy szeretetlen szót, vagy olyat teszel, amit nem lett volna szabad, belül megszólal a vészcsengő. Nem lehetsz boldog ember, amíg ez el nem hallgat. Ezért isznak, szórakoznak emberek, ezért szól éjjel-nappal a rádió, hogy ne hallják lelkiismeretük szavát. Nem lehetsz elégedett ember, amíg meg nem bánt bűn van az életedben. Isten ezt szeretné velünk megértetni. A kegyelem az, hogy Valaki már fizetett. Ma úgy nézz a keresztre, hogy ott Jézus mindenért fizetett. Ez a kegyelem, ez a fizetség elég neked is, nekem is. A gyáva, szétfutó tanítványok bűnére is elég volt. Péter tagadására is elég volt. Elégedetlenségeidre, bűneidre hadd mondhassa ki ma az Úr: “Elég néked az én kegyelmem!”