(regényrészlet)

MILYEN SZÍNŰ A BOLDOGSÁG?

Ugye ismerik azt az érzést, amikor az égvilágon semmi sincs a kedvünkre, az étel ízetlen, munkatársaink undokok, úgy érezzük, hogy az élet kilátástalan és az árak megfizethetetlenül magasak, s ilyenkor még kedvenc barátnőnk pletykáira sem vagyunk kíváncsiak. Órákig nézzük a kirakatban a régóta kiszemelt nercbundát, sóváran álldogálunk az utazási iroda plakátjai előtt, s közben odaképzeljük magunkat egy Fülöp-szigeteki strand homokjára.

A jós

„Az emberek nem az uralkodó szavait, hanem cselekedeteit követik. Ezért amikor az uralkodó a bátorságot csodálja, akkor a nép számtalan nehéz helyzettel kerül szembe még akkor is, ha az uralkodó szándékosan sohasem teremt viszályt és versengést. Így az országban a sok öl­döklés és fosztogatás végül teljes fejetlenséghez vezet. Ha az uralkodó a test szépségét imádja, akkor országára sötétség borul, s népe engedetlen lesz még akkor is, ha törvényekkel szabá­lyozza a féktelenséget.”    

                                                         Lao-ce

„Az a baj, hogy az emberek szemetek és szarok…”

                                                                                                           Egy pesti rendőr

Azon a meleg májusi napon, mikor Verpelétit, a fiatal tanárt megszólította a jós, a le­vegő éppen nem csábított filozófus eszmefuttatások végiggondolására.

A KONTÉNER

Zugló szegénynegyedének egyik félreeső utcácskájában, annak is a legvégén, egy drótkerítéssel határolt kis telek közepén áll egy konténer. Csodapaloták is találhatók ebben a kerületben, de én nem ezeknek a történetét kívánom elbeszélni, hiszen nekünk csak egy konténer jutott. Senki sem tudja, hogy került oda, nem is nagyon veszik észre, az előtte lévő ház eltakarja. Kemény vaslemezekből készült, még a régi, míves munka, azelőtt még egy konténert is egy évszázadra gyártottak, majdnemhogy az örökkévalóságnak. Ez az alkotmány azelőtt nagyon jó vásár volt, több nemzedéket is kiszolgált már, a nehéz időkben is - mondhatnám -, menedéknek számított.

Paládi Zsolt

A naptalan oldalon

            „Azért jöttem, hogy megkeressem azokat, akik elvesztek.” Vízkereszt múltával a szeretetkampány is véget ér, és a magunkra hagyatott csöndben felismerjük önnön szegénységünket. Csak lassan növekszik a fény, napjaink felére sötétség borul.

Ha ritkán, kibotorkálok a sáros fasorba, néha meglátok egy-egy szegénységtől árulkodó szatyrot a nedves, elfeketedett padokon. Csupasz ágak és kopár fák hirdetik kifosztottságunkat.