A cicák fekhelyét az előszobában helyeztük el külön-külön. Mindkettő megtanulta melyik a saját fekhelye. A tiszta víz és az evőtányérok szintén ott vannak egy tálcán. Az ivótálkát közösen használják, de az evőtányérjukat kijelölték maguknak. Mindegyik tudja, hogy melyik a sajátjuk. Bár Ciluska jobban szereti a hasát, és amit a Gerzson nem fogyaszt el, azt ő sokszor megeszi.

Napközben nem használják a fekhelyüket, hanem a lányom (gazdi) ágyán szundikálnak, de a felségterület fel van osztva. Gerzsonka a gazdi helyére fekszik a takaró alatt, még a párnát is használja. Ciluska szerényen az ágytakaró tetején, a lábrésznél alszik. Persze, ez esik közelebb a fűtőtesthez... Gerzsonka nagyon szeret a fekhelye helyett a gazdi hátához simulni és úgy aludni, persze csak addig, míg a gazdi el nem küldi a helyére. Ciluska minden este kb. 20-21 óra között kivonul a fekhelyére: ő tudja a rendet.

Különben nagyon igényelték és még mint öreg cicusok most is igénylik az ember közelségét, a simogatást, szeretgetést. "Muzsikálással" hálálják meg. Nagyon szívesen időztek a fűtőtesten télen a nagyszobában, mígnem ki lettek tiltva, mert az ülőgarnitúrán élesítették a körmüket. (Hiba volt, hogy nem gondoskodtunk még kicsi korukban egy kaparófáról.) Vettünk egy direkt erre a célra kialakított cicamászót, kaparót - de nem használták, mert nem azt szokták meg.

A konyhába nincs szabad bejárásuk, és ezt tiszteletben is tartják. Néha, ha nyitva maradt az ajtó, egyszer-kétszer azért sunyi módon megpróbáltak beosonni, de elég volt egy tiltó szó: kifutottak, majd ismét visszajöttek, de leültek az ajtó elé. Tehát meg lehet szoktatni, mit szabad és mit nem.

Reggel, ha a munkába készültünk a lányommal, szinte szemrehányóan követtek a szemükkel az előszoba cipőtartójának a tetejéről. Délután, viszont ugyanott ülve vártak, de hogy honnan tudták, mikor megyünk haza, azt csak sejtjük.

Persze, az oltásokat és az orvosi felügyeletet is biztosítottuk számukra.

    Nagy szeretetben, mindent megadva éltünk együtt a két cicával, mígnem egy napon Ciluska éktelen nyávogása fogadott, alig bírt a lábára állni, szinte feltekeredett az asztal lábára.

Rohantam az orvoshoz, mert nem a gazdi, a lányom érkezett előbb haza, és nekem fogalmam sem volt, mi történt.

Az orvos végihallgatott, majd megkérdezte, hogy mennyi idős a cica. Mondtam: 7 hónapos. Az orvos először kétségbe vonta a cica életkorát, de megerősítettem, hogy ott volt a lányom a születésénél. Az orvos és az asszisztense összemosolyogtak, amit én nem tudtam mire vélni, és kijelentette, hogy Ciluska "nagylány" lett, tüzel, vagyis keresi a párját.

Utólag visszaemlékezve, igen meglepett arcot vághattam, mert a mosoly az továbbra is az arcukon maradt.

Tudatlanságom miatt azt hiszem, nem volt csoda a derültségük!

Mikor hazaértem a cicával, és a lányommal közöltem a "diagnózist", mi is jól kinevettük saját magunkat...

(folytatás a harmadik fejezetben)