Tiszta amerikai "Harlem"......................................................

Ezt én nem ismerem.

Én másból gyűjtögetem kenyerem,

De azt mindig szívvel művelem.

Hogy senki nem díjazza.

Már nem érdekel.

Isten az utam.

Hozzá érkezem.

.....................................................................

....................................................................

.........................................................................

A marhák.

Nem kísérletezni kellett volna  hanem szeretni.

S nem szétrabolni hanem építeni.

És nem alázni, de szóval hívni.

És nem megfigyelni,

De utól érni,

Mikor gondolkodik.

Én nem...

Én nem voltam soha más, mint ki vagyok,

De megígértek a csillagok,

Hát itt vagyok.

S ha halkan is de dúdolok,

Mert én nem ugyan az vagyok aki voltam.

Mégis maradok.

Láttam.......

Láttam azt a fehérhajút,

S az ifjat is.

Úgy jöttek hozzám,

Kérdezve.....

......most a szívedben ki lakik?

S  maradásra bírtak hogy fájjak.

Fájjak és össze szorított foggal tartsak hátat a világnak

Mikor a gonoszság támad.

Csak patáimra kovácsolt patkóm igazol.

Csillagot rúgók le szavamon, Világot szántani,

S a Föld megújul

Mikor  koronáját lerúgom az gonosznak.

S mögöttem ménessé gyűlik vad lovak hada.

S Földön szánt majd az Isten ostora.

Nem akarok.....

Nem akarok több átutazot.

Fáradt vagyok , csendre éhezem.

A disznókat  nem én etettem meg,

Mókusoknak gyűjtök eleséget.

És a ludaknak. A Vadludaknak,

Melyek délre repülnek, mikor hideg szelek

Kutatnak bőrük alatt melegedőt.

S a sünt figyelem az avar alatt , mikor mozdul

Rájuk álmodom a gondviselőt. És szeretlek már.

Csak annyira amennyire bőröm alá kúsztál,

Mikor fáztál, és azt remélted, Vadludad vagyok.

Vak angyalok múzsája így lettél.

Senki......

Senki nem akar hallani, csak a fákat kidönteni,

S fekve hagyni egymás mellett,

Az évek rajtuk elperegtek,

De a mókust nem siratja

Az aki a halált osztja,

Nem tudja hogy fának ága

Bele nőtt egy új világba,

S megeredt.

Ott az élet teste lebegve él

Mint a lepke

S szerelme úgy vonz

Mint az ájuló örökbe foltozó

Végtelen folyó, mely kiapadhatatlan.

Féltelek......

Én féltelek.

Folyton csak féltelek.

Ismeretlenül is ismerem kezed.

Úgy simogatsz mint a szellő,

Az a folyton értem tekergő.

De behunyt szememmel most már látlak,

Szíve vagy Te a Nagyvilágnak,

Csak azért hogy beszélj

S aztán elrepülj.

Cak.....

Csak el ne menj,

Csak el ne hagyj.

Varázsolj nekem

Vágyakat.

Hógolyóddal felleget,

Fellegből bárányt mintázó eget,

S ne felejtsd le róla a Napot,

Mely szívedbe mindig szerelmet lopott.

Én voltam az tudod,

Simogass szememre csillagot

Azzal érints, s még szavaddal

Táncolj velem az alkonyatban,

s hajnalban is, mikor indulok.

Ha szeretni akarsz......

Ha szeretni akarsz hát úgy szeress

 Mint mester.. a Mesterművedet.

S szolgáld csókjaiddal,

Szerényen

Ahogy azt  Neked vágyná az Isten

Ott a havas fák alatti egyszerűségben.

A kinyílt égű ablak alatt.

Nem tudtam..........

Nem tudtam hogy itt vagy velem.

Kezemben gyertya.

Nem kutattál  akkor a sötétben,

Csak a csend világított.

Cigarettád fényében égetted el utam.

Mindent tudón füstöltél  távolba.

s én itt maradtam. ... aki voltam....

Sejtelmes, s  idegen.

Éj sötétben pislákoltam,

Göncöl- szekérről  üzentem neked...

Íriszedben kerestél

Oda küldtem jelet

A szívüzenetet Neked.......

s megérkezésem hogy szádon érzel

folyton amikor vágysz érinteni.