EGY ŐSZI DÉLUTÁN

(Baranyai Mária)

Egy őszi hideg szeles késődélután,

Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.

Magányos volt, s hideg szíve, 
Senkit sem szeretett, senki sem szerette. 
Kigyúltak már azt utcai fények, 
S erősebben fújtak a fagyos szelek. 
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta, 
Lépteit jobban megszaporázta. 

Kopott vaskapujához érve, 
Zsebében kulcsát keresgélte. 
Megtalálta, elővette, ám leejtette, 
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye. 
S akkor, a kerítése tövében előbújó kisvirágot észrevette. 
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan. 
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan, 
- bácsi kérem, azt a virágot neked ,én ültettem. 
. 

A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem. 
Azzal bement a fűtetlen, hideg házába. 
Kopott kabátját hanyagul ledobva, 
Kályhájába tüzet rakva 
Kavargott benne a kislány mondata. 
- minek nekem virág? - mormogta. 
. 
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére, 
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe, 
- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette. 
Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette, 
Kiment, s a kisvirágot óvatosan a földből kivette, 
A házba bevitte és gondosan elültette. 
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak, 
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak. 
 
Kislány szelíden szólt, s rámosolygott. 
- látom bácsi, bevitted a virágot. 
Be - válaszolta, majd elballagott. 
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül, 
Várja a kisvirág, mely az ablakában ül. 
A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott, 
A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott. 

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette. 
Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette. 
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva, 
Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába. 
Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett, 
Idős néni jött elébe - jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok, 
- a kislány beteg lett, kórházba van - mondta a nénike - nagymamája vagyok. 

.A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. 
-Hová- hová - szólt egy nővér - egy kislányt keresek ma beteg lett - 
- ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett. 
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból. 

Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából, 
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból. 
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta, 
- köszönöm - összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta. 
. 
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra - köszönöm - csak ezt az egy szót 
mormolta.Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette, 
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette. 
- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam, 
Látod? Most ezt visszaadtam, 
Már tudom, megtanultam, 
Mi az, hogy szeretni, 
Hogy néha meg kell állni, 
Másokkal is törődni!