Mint jeges szél az ébredező tájat,

dermeszted fagyosra lappangó vágyad.

Nem mersz lépni felém,félsz a valóságtól,

félsz a tavasztbontó meleg napsugártól.

Hideg szavaidtól már én is fázom,

ne hagyd kihunyni,ne hagyj ennyit várnom!

Nem látod a fényt,mely vágyakozva néz Rád?

Nem  érzed mennyire vonzódom hozzád?

Vedd már le végre fagyos álarcod,

gyere ki a fényre,jó lesz meglátod!

Pálné Lele Ilona

Nélküled

Zokog a lelkem a hajnali fényben,

testem marja a hozzád hajló vágy,

sír az ajkam az üvöltő csendben,

egyedül lenni,jaj de nagyon fáj.

Hozzád küldöm a suttogó szelet,

mert a lelkem a bú tanyája már,

adja majd át azt az üzenetet,

lennék napfény a szíved teraszán.

Mondja még el,mennyire szeretlek,

Te vagy az álmom minden éjszakán,

ahogy telnek,múlnak el a hetek,

csak egyre jobban vágyódom Reád!

Nélküled borús,felhős az életem,

az arcomon a bánat lépte jár,

jöjj vissza,mert csak Veled létezem,

ragyogj már végre arany napsugár!

Pálné Lele Ilona