Mint jeges szél az ébredező tájat,

dermeszted fagyosra lappangó vágyad.

Nem mersz lépni felém,félsz a valóságtól,

félsz a tavasztbontó meleg napsugártól.

Hideg szavaidtól már én is fázom,

ne hagyd kihunyni,ne hagyj ennyit várnom!

Nem látod a fényt,mely vágyakozva néz Rád?

Nem  érzed mennyire vonzódom hozzád?

Vedd már le végre fagyos álarcod,

gyere ki a fényre,jó lesz meglátod!

Pálné Lele Ilona

Nélküled

Zokog a lelkem a hajnali fényben,

testem marja a hozzád hajló vágy,

sír az ajkam az üvöltő csendben,

egyedül lenni,jaj de nagyon fáj.