Hosszú évek óta ugyan ahhoz a benzinkúthoz járunk tankolni. Van, hogy kutyaiskolába menet vagy jövet. Valószínű jó munkahely ez a benzinkút, mert a személyzet is állandó.

Így kutyáink pici koruktól ismerik a kutasokat. Érdeklődve szemlélődnek, amíg tankolok és beszélgetek a kútkezelővel. Nem ugat, csak figyel.

Tegnap délután, szintén tankolni mentem, de én kezdtem el a tankolást és közben szemből érkezett a kútkezelő, aki új kolléga volt. Úzó azonnal jelezte ugatással, hogy ő figyel! Jé, gondoltam én, milyen ügyes kutya. Ahogyan a férfi beszélt és hadonászott, egyre mérgesebben „őrjöngött”. Védi az autót, hangzott a tipp. Ja, biztosan mondtam én. Hozzászóltam (megdicsértem) csendbe maradt, de továbbra is figyelt. Amikor a férfi egy lépéssel közelített felém, megint beijesztett! Jó, bemegyek fizetni, mondtam. Sarkon fordultam, el.

Uzó szemmel követett és csöndben maradt. Amíg fizettem, a kutas lemosta az ablakokat, Úzó csendesen szemlélte a műveletet. Egészen addig, amíg az autóhoz értem és akkor megint rászólt a férfira!

Hajaj! Mondta a kútkezelő, ez a kutya nem az autót, hanem magát védi!

Így igaz. Ez a kutya tanítás nélkül, ösztönösen véd, mert egyébként soha nem őrjöng, közömbösen elmegy akár ezer ember között is, bár olyan nagyon nem szoktak közel jönni hozzánk egy ideje. A mérete, a kisugárzása, figyelmes, de távolságtartó magatartása, nem sarkalja az embereket gyömöszkölésre! Így nem olyan nehéz testőrként használni.

Mindezt teszi úgy, hogy „baba” és gyerekkorában minden emberhez barátságos, kedves volt, feltétlen bizalommal közelített minden ember felé. A kutyaiskolán mindenkinek az ölébe bújt, aki csak egy kedves szót szólt hozzá.

Unokahúgomat már ritkán látja, mert amióta Sziszi ( a testvére) is felnőtt nem igazán játszanak együtt. Viszont a gyerekkorukat rendszeres, nagy játékokkal együtt töltötték.

A mai napig, ha találkoznak Nikit egy táska szimattal, üdvözli és hagyja magát megsimogatni, de nem csóvál ezerrel, és nem esik szét az örömtől, nagyon büszkén áll.

 „ Na, simogass, ha ezt szeretnéd”- kifejezéssel az arcán.

A táska szimat annak szól, hogy az öv táska rejtette a kedvenc harangot, amit Uzó és Sziszi nagy versenyek közepette elszereztek egymástól. A mai napig imádott játékuk ez a madzagos gumiharang. Sziszinek még kedvenc színe is van, a piros a gyengéje.

Kb 1 éves korában kezdett Uzó válogatni az emberek között és kezdte jelezni, hogy nem minden ember a kedvence. Mi örömmel nyugtáztuk ezt, megdicsértük, de azért a maximális fegyelmet megköveteltük tőle. Nagyon jól ismerjük a kutyát, így sose került olyan szituációba, ahol valamilyen balesetet okozhatott volna.

Ugyan ez a fegyelmezettség nem mondható el az emberekről, de azért alakulnak, bár még mindig sokszor el kell mondani, hogy ha lehet „ne sétáljanak” bele a kutya szájába!

Hiszen az őrző-védő munka során a fogait is megtanulta használni, megtanult elhárítani egy támadást,  és azt is tudja, nem mindenki közelít jó szándékkal felé.