Pécshez!

Pécs az én városom,

büszke vagyok, hogy itt lakhatom.

Örülök mert itt születtem, 

és így „tüke” pécsi lettem.

Van e városnak mindene,

történelme, egyeteme, 

egy fő védnöke, a hegye, 

melynek Mecsek a neve.

Ők voltak az elsők: 

kiket nem nyelt el a végtelen,

akik fenn éltek a Jakab hegyen.

Ma is ott az „avargyűrű”, 

pár Trák nyílhegy és kösöntyű.

Utánuk a rómaiak, 

nekik már több nyomuk maradt.

Ők alapították „Sophiane” – t, 

és megadták Pécs első nevét.

Jöttek ide hódítani, 

Orosz, Török, és Római.

Ám a végén ők hódoltak, 

e mediterrán városkának, 

s, lassan a lakóivá váltak.

Támadták a várost, bőszen, vadul,

mint a tenger oly szilajul.

De, meg törtek e táj láttán, 

az itt élők nyugalmán.

Bár pusztítani akartak,

végül mégis nyomot hagytak,

ha nem is üszkös romot, 

türbét, sírkamrát, templomot.

A királyok sem voltak restek,

így ők is építtettek.

Várat, templomot emeltettek, 

ide egyetemet rendeltek.

Itt élt és alkotott, 

Jannus a „kétarcú” Pannonius, 

ki pap volt és költő.

Mi nem összeegyeztethető?

Nagy Lajos a lovagkirály, 

iskolája még mindig áll.

Szép honunkban az első, 

honnan sok nagy elme kinő.

Itt élt Szapolyai püspök, 

ki sereget nem küldött, 

a mohácsi csatába, 

s, ez lett II. Lajos halála.

Itt volt Zrínyi a híd égető, 

a hadvezérből a költő tört elő, 

a szigeti várat hősen védő,

és a végén büszkén kitörő.

Napóleon is járt erre,

a pécsi huszárság segítette.

A hős seregnek tisztelegtek, 

nekik emlékművet is emeltek.

A közelmúlt is, ha kívántuk, 

csinált hősöket minálunk.

Az 56- os ellenállók, 

a „Mecseki Láthatatlanok”.

Köszönöm, 

hogy engedett itt nevelkedni,

tanulni, dolgozni, sportolni.

Talán családot is alapítani?

 És, ha itt lesz az ideje, meghalni.

Krancz Béla  Pécs, 2004