SAJÓ SÁNDOR
MAGYARNAK SZÜLETTEM


Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája,

Édesanyám keble azzá ringatott;

Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja,

S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog.

Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik,

Éppúgy ez az érzés szívem rejtekén:

Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig

Ezer változatját mind átérzem én.



Magyarnak születtem. Óh e kiváltságban

Arcomon az érzés büszkébbre pirul:

Nemzeti létünkben ami fénysugár van,

Mind lelkembe árad multak ormirul!

Fenséges küzdelmek szárnyaló csodái,

Dicsőséges hősök, véres viharok!

Rajtatok hevülni, titeket csodálni-

Van-e gyönyör ennél szentebb és nagyobb?



Magyarnak születtem. Keblembe hordom

Tünt századainknak fájó örökét:

Kedvembe' ha víg is, van valami zordon,

Mint sorsunkba' mindig valami sötét...

Tűnő reményeinket úgy siratjuk egyre,

Mint a megcsalt szív a hűtlen szeretőt,

S mintha jövendőnkön mindig gyász lebegne,

Melyet egy bús végzet titkos keze szőtt...



Magyarnak születtem. Szeretem e földet

Büszke szegénységben, bús gyönyörrel én;

Más nemzet gyermeke gúnyos nyelvet ölthet, -

Nincs hivatás, szentebb, e föld kerekén!

Boldogabb nép sarja kicsinyelve szánhat, -

Ezt a csodás érzést hogy is értené!

Óh de honszerelmem gyűlöletre lázad,

Ha rút árulás tör idegen felé...



Magyarnak születtem. Gyűlölt ellenségem,

Aki köztünk él bár, mégsem él velünk;

Idegen bolygóként jár a magyar égen

S fennen vigad, míg mi némán szenvedünk;

Gúny neki érzésink tiszta szentegyháza,

Lelkén szennyes érdek, bűnös vágy hevül,

S féltett eszményinket gyáván meggyalázva

Él magyar kenyéren s ah! büntetlenül...



Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot:

Dicsőség, szegénység égi végzetét;

De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot,

Aki megtagadja magyar nemzetét!

Honát pazarolva bolyong a világon,

Itthon léha gőg van szívén és szaván, -

Bús haragom üszkét a szemébe vágom:

Félre innen hitvány, ez az én hazám!



Magyarnak születtem. Szeretve, gyűlölve

Virrasztom a nemzet jogos álmait,

Érte buzdolok föl búra vagy örömre,

Érte gyúl szívemben a kétség s a hit;

Érte száll fohászom az Ég trónusához:

Adjon a magyarnak lelkes nagy erőt,

Hitvallása légyen: hűség a hazához

És szeresse bölcsen, férfitettel őt!



Magyarnak születtem! Ünnepnapon szőtted

Számomra e sorsot népek Istene!

Honszerelmem lángját fölgyújtom előtted,

Ítéld meg: hiúság nem gyúl-e vele.

És ha van még árnyék ezen a szerelmen,

Óh világosítsd meg vágyó lelkemet:

Taníts meg, és Uram, milyennek kell lennem,

Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek!