"Messze idegenben, a zúgó tenger partján,
Fényes fogadóban ettem a vacsorám.
Lányok kínálgatták hozzá a kenyeret,
Én is vettem egytől, halvány volt, remegett.

Nem tudtam mi bántja, mért könnyes két szeme,
.Megsajnáltam nagyon, fájhatott a szíve.
Aki csak ránézett nem vélhette másra,
Szerelem hervassza, szíve sóvárgása.

Szép volt, szép volt a lány, itta a magyar szót,
Megállt asztalunknál, szólt volna, mégse szólt.
Csak nézett vergődve, majd könnye megeredt,
Letörölte könnyét, úgy adott kenyeret.

SAJÓ SÁNDOR
MAGYARNAK SZÜLETTEM


Magyarnak születtem. Bölcsőm puha fája,

Édesanyám keble azzá ringatott;

Érzés ez: hatalmas, mint a tenger árja,

S mint gyöngyöző vízcsöpp, oly tisztán ragyog.

Napfényben a vízcsöpp szivárványszínt játszik,

Éppúgy ez az érzés szívem rejtekén:

Lelkes büszkeségtől könnyhullató gyászig

Ezer változatját mind átérzem én.



Magyarnak születtem. Óh e kiváltságban

Arcomon az érzés büszkébbre pirul:

Nemzeti létünkben ami fénysugár van,

Mind lelkembe árad multak ormirul!

Két szárnya van a magyar nemzetnek,mellyel magasba emelkedik,az egyik igenis a szabadság kultusza,a szabadelvű eszmék követése,de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.
/Gróf Apponyi Albert/