<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

SÖTÉT ÉG

Sötét ég és szelíd fák között,

Tömegek tétova szemében,

Fura bölcsek közelében,

Én nem rejtem el szerelmem.

Elnyúlok kedvesem szűz ajtaja előtt,

Mint egy okos halott,

Ki érti a halált és mindenki álmát.

Mint egy halott, ki tudja a szerelem forró dalát.

Élőnek gondoltam a véletlen magányt,

Széttépve benne a sötétség bánatát,

Hogy ne maradjon semmi bú és semmi talány.

Jöttél megint, mint felparázsolt tűz,

Tested perzseli a földet,

Érzem, mellkasomon a kezed dönget.

Kezem fogod, megyünk előre,

Miénk az idő, a tér, és nézz fel a felhőkre.

Szemedet add a reggelnek,

Szívedet az embereknek.

Karoddal szórd szét a ködöt,

Várd a reggeli sugarat,

Ajkadon peregjen le az első harmat.

Mi arra születtünk, hogy szeressünk,

És utódaink, kik felfedezik a szerelmet,

Megtanulják szétosztani a gyönyörű életet.